#M3-as autópálya

Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M3-ason, egy ember meghalt
 

Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M3-ason, egy ember meghalt

Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M3-as autópálya Borsod megyei szakaszán, Hejőkürtnél, a balesetben egy ember életét vesztette - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint 3 embert szállítottak a mentők kórházba a baleset helyszínéről.

MTI MTI







Záhonyig fut majd az M3-as, Simicskáék építik Vásárosnaményig
 

Záhonyig fut majd az M3-as, Simicskáék építik Vásárosnaményig

Év végéig Vásárosnaményig ér el az M3 autópálya, a folytatás M34 számozással Záhonyig fut tovább, a kormány uniós forrásból kívánja megépíteni a folytatást – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. A Vásárosnaményig futó új szakasz építésében a Simicska Lajos érdekeltségének számító Közgép is részt vesz.

MTI MTI

Feloldották az útzárat az M3-as autópályán
 

Feloldották az útzárat az M3-as autópályán

Feloldották az útzárat az M3-as autópálya Borsod megyei, főváros felé vezető szakaszán, Hejőkürtnél, ahol korábban szalagkorlátnak ütközött egy személyautó - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szombat este.

MTI MTI

Öt méter mély árokba zuhant egy autó az M3-ason
 

Öt méter mély árokba zuhant egy autó az M3-ason

Átszakította a szalagkorlátot, majd egy öt méter mély árokba hajtott egy autó az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán Karácsondnál. A balesetben négyen sérültek meg, sávokat nem zártak le az autópályán – közölték a katasztrófavédelemtől.

MTI MTI


Ismét járható az M3-as
 

Ismét járható az M3-as

Ismét járható az M3-as autópálya Gödöllőnél, ahol kedd délután egy kamionbaleset miatt mintegy kilométeres kocsisor alakult ki - közölte a rendőrség honlapján.

MTI MTI






Felüljárót építenének a Városliget elé
 

Felüljárót építenének a Városliget elé

Felüljárót építenének BVSC-stadion vonalában, hogy így tereljék el az M3-as autópályáról érkező forgalmat, amely most egy az egyben ráömlik a városligeti Kós Károly sétányra – írja a Népszabadság.

hvg.hu hvg.hu